Folytatom, még mindig lovakkal és Erdéllyel. (Na, de a néptáncról legalább már egy időre leszálltam.)
Lovaglás szempontjából az egész túra nem volt nagyon megerőltető.
Úgy értem, inkább idegölő volt, már írtam miért, sőt erről még fogok
írni. Viszont vágtába csak egyszer ugrott a lovam, általában csak
mentünk-mentünk, néha ügettünk egy kicsit. Kezdetben ez is egy kicsit
problémás volt, mert Előd egy dolgot kért: tartsuk be a sorrendet (Elől
ő és a lova, Csilla, aztán én+Bander, végül Zs.+Nagybandi), különben jó
eséllyel összerúgnak a lovak meg egyéb galibák lesznek. Meg egyébként
is Bandika egy cseppet sunyi, úgyh. lóval hátulról nem kéne túlságosan
megközelíteni, mert nem nagyon jelez semmit, csak felrúgja a másikat.
(Köszi, én meg közben a hátán. Ezt annyira nem volt kedvem kipróbálni.)
Szóval sorrend szigorúan betartva, sunyi-nyakas-alapos Bandikához egy
méternél közelebb nem engedtem lovat. Ez ment is simán, csak néha
kellett ordibálni Zs.val, h. ne mássz rám, ne mássz rám! Viszont mikor
ügetni kezdtünk, akkor eleinte azt hitték a lovak, h. mi most akkor
lóversenyeset játszunk, és mentek, mint a bolond. Sorrend sehol,
(viszont milyen jól ment a lovam!!), de Előd fejét elnézve jobbnak
láttuk visszafogni őket, amire persze tojtak magasról. De aztán néhány
nap elteltével már nem volt gond, Zs. megbeszélte a helyes lóviselkedés
szabályait Bandival egy nagyobb bot segítségével, az én Bandim meg szerintem
kifáradt, éhes is volt, mivel nemigen kaptak enni, a végén sántán meg
ugye már nem volt olyan nagylegény. (Na, íme, a helyes lóidomítás
szakszerű fortélyai. Elődöt kérdeztem a suttogó módszerről, erre azt
mondta, persze, ismeri, és alkalmazza is. Tudja ő is milyen jelzéseket
ad a ló, és ha nem úgy viselkedik, ah. kéne, akkor ő is szépen
belesuttogja a fülébe a teeendőket. 🙂
A túra úgy nézett ki, h. első nap Gyergyósztmiklós környékén
lovagoltunk hat órát, aztán másnap elindultunk egy négynapos útra a
Gyilkos-tóhoz. Második este egy szénahídban aludtunk. Ami szénapadlást
jelent, az istálló felett található, és egyszer jó volt kipróbálni, de
nem hiszem, h. ezentúl gyakori vendég leszek ilyen helyeken. Viszont
legalább bogár egy se volt! (De szénában aludni nem jó, hiába mondják,
az hülyeség, meg a lovak is egész éjszaka topogtak, az egyiken (egy
bazinagy, gyönyörű fekete mén, kocsisló) még csengő is volt, és egész
éjjel azt rázogatta fáradhatatlanul- hát, néhányszor kedvem lett volna
lemenni és egy kisebbfajta vérengzést véghezvinni lóbarátaim között)
De
este húst sütöttünk a kemencénél, szóval jó volt, és volt ott egy
hatalmas, gyönyörű kutya, akibe teljesen beleestem!
A kutyákról itt annyit kell tudni, h. nem azok a kifejezett ölebek,
mint otthon. Egy esztena mellett elmenni kicsit izzasztó, mert mindig
van körülötte vagy tíz kutya (Átlagban. Nyár elején kivisznek vagy
huszat, nyár végén bekerül vagy öt, mivel a többit elcsalja a farkas és
széttépi, esetleg medvével találkozik), és gondolhatod, h. ha ezek
vígan üldözőbe veszik a medvét, mikor a porta körül jár, akkor az
emberrel mennyire nagy barátok. Na, és így érkeztünk meg egy tanyára
este, ahol három hatalmas dög rontott nekünk. Előd apja ott volt, és
azt kiabálta, h. nyugalom, a veszélyesebbek meg vannak kötve, de mivel
ő is idegen volt a tanyán, és szemmel láthatólag őt is támadták a
kutyák, így talán érthető, h. nem adtam sokat a szavaira. Viszont már
túl voltunk több ilyen kutyás afféron korábbi állomásokon, a lovon meg
már baromi kényelmetlen volt, így inkább választottam a kutyák általi
széttépetést. De aztán nem téptek, de mikor pl. az a gyönyörűség, akit
később megkedveltem, melléd áll, és elkezd ordítani, hát az elég
félelmetes bír lenni. Fajtájára nézve közép-ázsiai juhász, és tényleg
nagyon szép! Füle-farka levágva, gondolom, h. a táplálkozási lánc
felső régióiban találhasson helyet. Mikor megérkeztünk, még le akart
szedni a lóról, de aztán estére már eljutottam odáig, h. egy kis
győzködés után hagyta magát megsimizni. Aztán már ő jött oda hozzám
magától, és akkor már meg is etettem, (de nem akartam elsőre
megvesztegetni, gondoltam előbb a haverság, aztán a kaja, ne adja el a
lelkét akárkinek). A végére meg meggyőződtem róla, h. ez a medvékkel
nyilván kemény jószág, valójában ez egy szépséges, jólelkű, kedves
borjú, gyömöszölni való bundával.
Tennék fel róla képet, ha bírnék, de sajnos nem hágtam még a blogolás ilyen magas fokára. De azért az útleírásnak lesz még harmadik része is, úgy látom.
