A mai futásom nem volt túl zökkenőmentes:
Először is szomorúan vettem észre, h. minden egyes lépésnél le akarnak szakadni a melleim, tehát elfelejtettem sportmelltartót venni. Ezért kénytelen voltam futás közben folyamatosan fogni őket, elkerülendő a fenti balesetet. Viszont a sötétben későn vettem észre egy srácot, aki így kénytelen volt kiröhögni.
Aztán törpe és közepes méretű kutyák estek nekem, csak a szokásos, jöttek is a gazdik, heves „Nem bánt! Nem bánt !”- felkiáltásokkal. Nem mondtam, h. „De én meg bántok, b+” (kb. 2 centiméterre van a kutyafuttató, miért nem lehet odamenni? De szívesen fejbe rúgtam volna az egyik kis édest, v. a gazdiját), inkább futottam tovább, egészen a következő kutyaszarig, amibe sikeresen beleléptem. Aztán hazajöttem. Nem vártam meg, míg mondjuk a fejemre kakil egy zsiráf, v. elás vmi hajléktalan Csepelen.
Ja, ma van a szülinapom-pom-pom-pororom.
