Írok még pozitíve, most a lovakról.
Végre vágtáztam, és sokat! Ez azért nagy esemény, mert már kb. 15 éve járok lovagolni – ami jól hangzik, ha nem vesszük figyelembe a 4-5 éves kihagyásokat amikor éppen szültem v. kisgyerekem volt, és úgy éreztem, h. akkor éppen még égetőbb szükségem van az életben maradásra, mint átlagosan – de még nem sokat vágtáztam.
Szóval az a csaj akihez eddig jártam átvenni amit tudok, futószárazásra kényszerített, és sztem vagy tíz évig el sem eresztett volna onnan. Egyébként remek tanár, csak annyira alapos, h. az már röhejes. Minden moccanásomhoz van vagy öt hozzáfűznivalója, ezt hallgatom megállás nélkül ügetés közben: sarkadat ereszd le, vállad hátra, kezed lent, lábszár hátul, csípő laza, derék merev, és ha mindez megvan, akkor kezdi megint a sarkammal, ja, és közben meg ne legyek merev.
Hát, basszus, mindig tudtam, h. nem leszek lovas kaszkadőr, de ez már túlzás volt. Úgyh. elmentünk egy másik lovardába, és gondoltam, letesztelem, mit tudok. Itt is egy csaj tanít, ez viszont tényleg kaszkadőr volt. Kérdezte, mennyire megy a lovaglás, mondtam, h. nézze meg, mer én már nem tudom. (Én egyébként úgy kezdtem lovagolni tanulni, h. egy parasztgyerekkel kimentünk a mezőre, aztán usgyi, azt se tudtam, mi az a futószár, de jól elvoltam.)
Na, a csaj megnézett, tíz perc múlva mondta, h. ne bohóckodjunk itt futószáron, mert már sok újat nem nagyon tud nekem mutatni, esetleg a vágtát. Vágtázni a legjobb dolog a világon!!! Persze ez az én számból nem túl hiteles, mert nagyjából hetente érzem úgy, h. amit épp átéltem, azt nem lehet felülmúlni, na mindegy. Szóval az nagyon jó, mikor egy ilyen százezer kilós dög megindul alattad. (Egyébként régen én vágtázni is tudtam vmennyire, csak már nem is emlékeztem rá.)
Aztán kimentünk a patakpartra, másztam lóval hegyet, úsztattam a lovat! (nem messziről, a hátán ültem, hát, ez se volt rossz!)
De nem könnyű a döntés, hova járjak, mert a másik helyen meg ott van a lószerelmem. Olyan gyönyörű! Sötétpej, mikor végeztem a hátán, még vagy egy fél órát szoktam vakarászni, olyan szép színei vannak, csak úgy csillog a napfényben. Ráadásul ő is szeret.:) Folyton tuszkolódik, nyomkodja a fejét, h. simogassam. Ez már nem is ló, inkább, mint egy kutya.
Na, ilyenek vannak. És tegnap még táncolni is voltam!! Mezőségin. Imádom. (Az azért elég valószínű, h. a táncról még teszek majd említést a közeljövőben.)
Tehát: az élet szép! Csak vhogy a könyveléssel nem haladok. 🙁
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: